Szeretnél egy napra királyi fenséggé válni?
Lakj japán családnál!
Ha vendégszeretetről van szó, a japánok egyértelműen bajnokok. Errefelé ez a legnépszerűbb olimpiai sportág, mely szigorú tréninget jelent udvariasság, szerénység, feltétel nélküli odaadás és általános önfeláldozás tárgykörökben.
Nincs jobb illusztráció a vendégszeretetre, mint egy látogatás egy japán otthonban – biztos vagyok benne, hogy minden itteni polgár főiskolai vizsgát tett belőle.
Ha gajdzsinként Japánban jársz, feltétlenül szervezz magadnak egy ilyen látogatást, mert ennél közelebb sosem kerülsz ahhoz, hogy király legyél. Ki leszel szolgálva, aggódni fognak érted, te kapod a legjobb helyet az asztalnál, tiéd lesz a legfinomabb és legnagyobb fogás. Te fürödhetsz elsőként, még a családapa előtt is, és minden kívánságod, mindegy, miről van szó, a legnagyobb erőfeszítések árán is, de teljesítik.
Mindezt azért, mert a vendég mindennél fontosabb. Tűz esetén a házigazda előbb a vendéget szórja ki és csak ezután ugrik maga a tűzbe.
Amikor először jártam Japánban, főiskolai hallgatóként vettem részt egy egy hónapos túrán. Két helyen szálltunk meg japán lakásban vendégként, egyszer egy hétvégén, egy másik alkalommal pedig négy napra.
A következő történeteket ezen alkalmak során gyűjtötte össze kis csapatunk.
Egy lány elmondta, hogy amint belépett az ajtón, a házigazda videózni kezdte. És nem hagyta abba, amíg a lány el nem utazott. Lefilmezték, ahogy eszik, ahogy várost néz, ahogy az emberekkel találkozik. Meglehetősen zavaró volt a lány számára, hogy testőre egetlen pillanatra sem engedte ki a kamera látószögéből. A család viszont határozottan állította, hogy mindezt azért csinálják, hogy szép emlékeket vihessen haza a szalagon. A vendégeskedés végén ugyanis nemcsak hogy neki adták a filmet, de még expressz fel is adták neki Amerikába, hogy ne kelljen magával cipelnie a kazettát.
Egy másik lány is japán vendéglátója szeretetét élvezte, amikor hirtelen megszólalt a csengő. Egy egyenruhás alkalmazott állt az ajtóban, kezében egy csinos szögletes doboz, fogantyúval. A dobozon volt egy átlátszó műanyag ablak, ezen keresztül látni lehetett, hogy egy dinnye ül belül, méghozzá egy szalaggal csinosan átkötött dinnye. A férfi fehér kesztyűben, nagyon óvatosan kiemelte a gyümölcsöt a dobozból. Az egész család óóózott, ááázott és fejet hajtott a kincs, akarom mondani a dinnye előtt. Micsoda abszurd viselkedés – gondolta a lány, ugyan mi lehet ennyire izgalmas egy ölebnek álcázott gyümölcsben? Csak később tudta meg, micsoda megtiszteltetés érte: vendéglátói egy igazi jubari-dinnyét szereztek a kedvéért, Japán legjobb minőségű dinnyéjét. Aminek darabja több, mint tízezer jenbe kerül.
A legjobban mégis talán az én történetem mutatja meg, milyen az igazi japán vendéglátás. Én egy könnyű influenzával érkeztem a házhoz. Nem volt semmi komoly, csak egy kis nátha. Vendéglátóim azonban annyira aggódtak az egészségemért, hogy feltöltöttek megfázás elleni gyógyszerrel és bedugtak egy tatamis szobába a futon alá. Nem tudtam róla, de a viharablakokat is bezárták, nehogy felébredjek a pirkadat fényétől. Ez volt életem leghosszabb éjszakája – hatóránként felébredtem, és rácsodálkoztam, hogy még mindig nincs reggel. Amikor végre elhagytam a szobát, a család épp vacsorázott.
– Mi folyik itt? – csodálkoztam, még mindig kábán a sok gyógyszertől.
– Biztosak akartunk lenni abban, hogy kipihented magad – felelték.
Az egész hétvégét átaludtam!
Amy Chavez